Tegnap volt egy elgondolkodtató dokumentumfilm a Google-ről (A Google kulisszatitkai). Az addig OK, hogy nem lenne rossz ott dolgozni, például hetente egy nap az ember szabadon azt csinál, amit akar, hogy így is serkentsék a kreatívitást, és az se gond, ha az ember a kutyájával az ölében szeret dolgozni, gondolom macskával is működne a dolog, szóval otthonos, meg minden. Ugyanakkor kérdés, hogy hova vezethet, ha egy cég kezében összpontosul az információkhoz való hozzáférés. Mert valljuk meg őszintén: ami nem található meg a google segítségével, az olyan, mintha nem is lenne. És nem mindegy, hogy egy adott témáról az első néhány oldalon milyen találatok jelennek meg. Persze a goggle alkalmazottak nyilatkozatai szerint ez egy alapvetően jóindulatú cég, mottójuk, hogy "Ne légy gonosz!", ami nem is rossz, mindenféle hangzatos vállalati értékek helyett, meg hogy csak az emberek jobb kiszolgálása a céljuk. Ugyanakkor tény, hogy egyszer már hajlandóak voltak cenzúrázni a találataikat, nevesetesen Kínában. Legalábbis ez az, amiről tudunk. És ugye eltárolják a keresőkifejezéseket, elsősorban azért, hogy továbbfejlesszék a a szolgáltatásukat, de azt nem egészen értem, miért kell az IP-címeket is eltárolni hozzá, szóval az biztos, hogy óriási mennyiségű infó van náluk, amivel talán jelenleg nem élnek vissza, de ki tudja, mit hoz a jövő. És akkor még a gmailről nem is beszéltünk, talán mégiscsak jobb lesz valami EUs mailszolgáltatónál maradni, errefele talán még komolyabban veszik az adatvédelmet.

Mondjuk ettől függetlenül, ha módom lenne ott dolgozni, nem haboznék egy pillanatig se.

Kategóriák

Néznivaló

Címkék

doku , internet

Komment

Eddig 1 komment érkezett

  1. P.:
    2007. 05. 28. 19:09

    Azért a Google Earth, meg a Google Maps sem jöhetett volna létre, ha nincs a keresőjük nagy sikere. És bár volt a Microsoftnak is egy halvány próbálkozása műholdképek közzétételére, a Google messze jobb. Én egyelőre Google fan vagyok és szívesebben osztom meg velük a keresési szokásaimat, mint Billel a PC használati ill. szövegszerkesztési szokásaimat.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.